A nők értékét a régi időkben termékenységük mértéke adta meg és a társadalom számára reprodukciós funkciójuk végett voltak fontosa, alapvetően a férfiak tulajdonát képezték, akik akaratuk és saját óhajuk szerint rendelkezhettek velük.

Rómában az ókori férfi csak szűz lányt vett nőül, és a nővel együtt járt az öröklés és a tulajdon joga. A férfi a elvileg termékenység feltérképezése céljából a jegyesség időszakában kipróbálhatta leendő feleségét. Ha a lány nem bizonyult megfelelőnek, akár nyugodt szívvel el is lehetett kergetni. A babiloni férfiak olyan szerencsések voltak, hogy nem csupán nejük, de rabszolganőik és ágyasaik is kielégítették testi vágyaikat. Náluk az volt a szokás, hogy a lány szüzességét feláldozta a termékenység istennőjének.

Bizonyos helyeken, például Indiában és Afrikában a nők az első alkalmat nem feltétlenül férjükkel élték meg, ugyanis a földesurak is szabadon rendelkezhettek velük, más kultúrákban pedig illett először a vendégnek felajánlani a szóban forgó hölgyet. A nő ura és parancsolója élete végéig az apja, illetve a férje volt. Gyakran már születésekor kiválasztásra került a leendő férj, és a pároknak ugyanahhoz a kaszthoz kellett tartozniuk, a lányok pedig akár már 12 éves korban is férjhez mentek.

Sokáig a válásnak még csak a gondolata sem fordulhatott meg a nők fejében. Abban az esetben, ha a férj úgy ment a másvilágra, hogy előtte nem tudott fiúgyermeket nemzeni, fivére pótolhatta ezt a hiányosságot. Az indiai férfinép legnagyobb bánatára nemi életet a fiatalok csak meghatározott napokon, havonta tizenhatszor élhettek.

Az ókori Kína férfitársadalmában a közrendűnek számító egyének ugyan még nem tartoztak a férfi társadalom legszerencsésebb tagjai közé, abból a szempontból, hogy nekik csupán két nővér jutott feleségül, a főtiszteknek a két nővér mellé már sógornő is járt. A nagy urak akár kilenc hölgyet is feleségül vehettek és az uralkodóknak harminchat alatt meg sem kellett állniuk, de egy "főfeleséget" mindenkinek választania kellett. A harminchat név megjegyzése azért okozhatott némi fejtörést még a legrátermettebb uralkodóknak is. Üröm az örömben, hogy az ún. „szex-tabu” szabályait be kellett tartani, vagyis ténylegesen aktív házas életre csak meghatározott napokon keríthettek sort a kiválasztott hölgyekkel. Az éjszakát alapvetően, ha tetszett, ha nem, a főfeleséggel kellett eltölteni, a többi lánnyal csupán néhány perces erotikus játszadozás volt engedélyezett.

Az ókorban az egyiptomi nők egy fokkal nagyobb szabadságot kaptak a fentiekben említett társaiknál, II. Ramszesz idejében ugyanis még volt némi szavuk saját férjhez menetelüket illetően, és anyagilag sem függtek uruktól. Néhány évig azért próbaidőn voltak, ez alatt az időszak alatt férjük azzal hált, akivel akart és nem volt helye féltékenységi jeleneteknek. Az V. századtól az egyiptomi lányok is sanyarú sorsra jutottak és kénytelenek voltak fejet hajtani a férj egyeduralmának.

És vajon hogy zajlott a házas lét a görögöknél? Vedd kezedbe az Iliászt vagy az Odysseia-t, ha szeretnél mélyebben belemerülni a témába! Homérosz leírja, hogy a görögök akkoriban a föld, azaz a feleség, és az ég, azaz a férj egybekelését értették házasság fogalma alatt. A választott lánynak a házasságig őriznie kellett szüzességét és az egybekelést követően egyetlen további feladata az volt, hogy urát fiú utóddal ajándékozza meg. Fontos volt a körítés: a társadalom kivetette azokat a gyermeket, akik olyan szegény szülőktől származtak, hogy ajándékok és nagy felhajtás nélkül voltak kénytelenek frigyre lépni.

Szókratész idejéig nem eshetett szó a női egyenjogúságról. Pláton meglátása szerint viszont a társadalom hölgy tagjai sem teljesen reménytelen esetek. Arisztotelész nem hitt a két különböző nemű lény közötti szerelemben, de barátkozásra már méltatta a nőket, ami igen csak nagy lépés a múltbéli felfogásokhoz képest. A germánoknál sem volt megengedett, hogy egy nő úgy menjen férjhez, hogy teste már nem érintetlen. Egy férfihoz csak egy nő társulhatott viszont a korábbi kilenc helyett. A feleség már nem egyszerűen birtoklás tárgyát képezte, hanem munkatársként segítette férjét. A germán férfiakra a félrelépés és erényeket felrúgó orgiák rendezése egyáltalán nem volt jellemző.

A nők azóta rengeteget küzdöttek az egyenjogúságért, és szerencsére változott a kép, de sokaknak a mai helyzet sem teljesen kielégítő.

Kapcsolódó cikkek:

• Boszorkák ide!
• Nászéjszaka régen és most
• A nászéjszakák bora